Ki vagyok én? Jó anya vagyok? Jól csinálom? - merül fel gyakran az anyákban. Néha ki is mondja a kérdést, máskor csak a szemében kanyarog a kérdőjel.
Miért kérdezzük ezt? Miért fontos, hogy elég jók vagyunk?e? Miért leszünk bizonytalanok, ha más másként csinálja, másként tudja, másként érzi? Ha neki könnyebben megy? Miért neurotikusak,túlaggódók a mai anyák?
Miért érzik úgy, hogy folyamatosan bizonyítaniuk kell a különféle szerepeikben: anyaként, társként, szeretőként, munkaerőként?
Miért nem tudnak felhőtlenek lenni?
Miért csupa kérdőjel számukra az anyaság?
Miért nem tudjuk az élet természetes részeként kezelni?
Miért nem érezzük az anyai ösztönt?
Ezeket a kérdéseket teszi fel és válaszolja meg az Anyapszichológia c. könyv. Igyekszik megfogalmazni a kimondhatatlant: az anyák szerteáradó érzelmeit. A bűntudatot, az aggódást, a félelmet, az egymásban való feloldódást, a testi és lelki szimbiózist, a szeretetet.
Azt, ahogyan a kislányból nő, a nőből anya válik. Végigkísér az anya belső utazásán a fogantatástól kezdve a várandósságon át a szülésen keresztül egészen a gyermek felnőtté válásáig.
Miért fontos foglalkoznunk az anyaság lélektanával? Mert a gyermeknevelési praktikák és jótanácsok mit sem érnek, ha az anya nem ismeri saját magát. Ha lelkiismeretfurdalása van, ha szorong, ha depressziós, ha a fáradtságtól annyira kétségbeesett, hogy már bármire képes
lenne, csak végre csend legyen. Ha nem képes befelé figyelni és felismerni, mire is van valójában szüksége a gyermekének, mert annyira leköti, hogy mások elvárásainak megfeleljen.
